Címlap
Célok-Toborzó
Szervezet
Alapszabály
Patikák
Képzés
Szövetség
Kapcsolódó oldalak
Levél küldés

***
 
<<<
 
Patikák

György Patika, Balatonalmádi

Patika ismertető sorozatunk harmadik része a 2002-ben az év patikája címet elnyerő, Balatonalmádiban található, György Patikával foglalkozik.

I. Bevezetés

1990. július 3.-án a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz (Dr. Csehák Judit vezetése alatt) benyújtott kérelem alapján a Veszprém Megyei Tanács Szociális és Egészségügyi osztálya 965/1990 határozatában engedélyezte a gyógyszerészi magántevékenységet „György Patika” néven a Dr. György és Társai Bt. részére Dr. György László szakgyógyszerésznek Balatonalmádi Lenin u. 27. szám alatt.

2002. április 5.-én Dr. Mikola István Egészségügyi Miniszter megnyitja az új „György Patiká”-t a Baross G. u. 25. szám alatt.

II. Történeti áttekintés – út a pályázatig

1990 – 2001
A jogelőd nélküli György Patika külső tőkés befektetők (50% !) tulajdonában lévő épületben kezdte meg működését 1990-ben betéti társaság formában. Az országban hatodik, Veszprém megyében az első magángyógyszertár volt. A „magángyógyszertár” végigjárta azt az utat, ami jellemző volt a régi rendszerből kitörőkre, és a gyógyszerészetet, a gyógyszertárt másképp és újszerű formában történő működtetőkre. Nagyon nehéz időszak volt. A megye szakmai vezetése inkább gátolta, mint segítette a munkánkat, pedig mi is a lakosság egészségügyi állapotának javításáért, a gyógyszerellátás zökkenőmentes lebonyolításáért dolgoztunk; igaz jó néhány szakmabeli kollégám is értetlenül állt e jelenség előtt. A gyógyszertár a város központjában a rendelőintézettel szemben helyezkedett el. Ez a tény nagyban segítette munkánkat, a betegeknek nem kellett messzire menniük felírt gyógyszereikért. A gyógyszertár 150 m2 alapterületű volt. Az officinában (50 m2) helyezkedett el a vényező is. A betegek hamar megszerették a magángyógyszertárat, hiszen a korábbi hiánycikkek hirtelen elérhetővé váltak számukra, azonban kezdetben volt egy kis kétkedés az árakkal kapcsolatban. (nem drágább a gyógyszer mint az állami patikában? – kérdezték sokszor.) Kuriózumnak számított az officinában külön elhelyezett gyógytermékek és kozmetikumok választéka. A légkondicionálás, a NOVODATA számítástechnikai rendszere mind-mind nagy érdeklődést váltott ki még egyes külföldi betegeknél is. Az idő előrehaladtával a szakma és a betegek is mindannyiunk megelégedésére elfogadták a György Patika szolgáltatásait. Az 1990-es évek végére egyre inkább kirajzolódott és megfogalmazódott bennem az a tény, hogy a külső befektetőktől meg kell válni. 10 évi kemény munka és nem kevés szerencse kellett ahhoz, hogy a régi gyógyszertártól 50 méterre meg tudjunk vásárolni egy kétszintes 200 m2 – es családi házat. Több mint egy évi tárgyalás kellett ahhoz, hogy társaimtól közös megegyezéssel peren kívül el tudjunk válni.
 
2001 – napjainkig
Antal Csaba megyei tiszti főgyógyszerész instrukcióival az adminisztrációs munkák (áthelyezési, építési, engedélyeztetési) mellett megkezdődhetett 2001. őszén az új gyógyszertár építése. Ezzel párhuzamosan a régi gyógyszertár végig a betegek rendelkezésére állt, de a György Patikát már a családi vállalkozás működtette az átmeneti időszakban is. Megvalósult tehát az az álom, amit a gyógyszertár neve is tükröz – György Patika – hogy családi vállalkozás formájában gyógyszerész dinasztia létrejöttével kell gyógyszertárunkat működtetni. A „Dr. György Gyógyszertár” Bt. Balatonalmádi Baross G. u. 25. szám alatt „György Patika” elnevezéssel 2002 február 15.-én működési engedélyt kapott. A gyógyszertárat ünnepélyes keretek között a megyei és városi vezetők és kollégák sokasága mellett Dr. Mikola István Egészségügyi Miniszter adta át 2002. április 5.-én.

III. A gyógyszertár bemutatása

A gyógyszertárat egy kétszintes családi házból kellett kialakítani. Olyan gyógyszertárat kívántunk létrehozni a tervező Szabó Zoltánnal, amely már megfelel az EU elvárásoknak is. A kivitelezés során csak a tartófalak maradtak helyükön. Arra törekedtünk, hogy a helységek funkcionális kapcsolata létrejöjjön. A betegek széles bejárón keresztül jutnak el a szélfogón keresztül a tágas officinába. A szélfogónak (7,7 m2) kettős funkciója van. Itt történik az ügyeleti betegforgalom, és itt találhatóak a betegtájékoztató kiadványok. További terveink között szerepel egy elektronikus betegtájékoztató rendszer elhelyezése is ebben a helységben. A tágas officinának (48 m2) több funkciója is van. Elsősorban a gyógyszer expediálás helye, ahol két kiadónál tudnak folyamatosan foglalkozni a betegekkel. Ezen kívül a betegek egy kis benyúló részben le tudnak ülni, ahol az akvárium nyújt megnyugtató látványt.

A gyógytermékeket külön egy üveges szekrényben helyeztük el, ahol az érdeklődők nem tartják fel a sorban álló betegeket, és közelről vehetik szemügyre a megvásárolni kívánt termékeket. A gyógytermékek tematikusan vannak három részre szeparálva felhasználási módjuk és terápiás hatásuk szerint. A pihenők gyógyvíz automatából frissíthetik fel magukat szobahőmérsékletű és hűtött Pannon-Aquával. A babápolási cikkek az akvárium alatti részen kaptak helyet. Az officina legnagyobb szabad falfelületén létrehoztunk egy patika-galériát, ahol képzőművészek alkotásait tekinthetik meg. Az officina bútorok tervezése teljesen a helyi igényeknek megfelelően történt, ahol alkalmaztuk a régi gyógyszertár bútorainak jól bevált paraméterei. A kivitelezést nagyszerűen és kiváló minőségben oldotta meg Hofstetter József helyi bútorkészítő mester. A bútorzat fiókrendszere könnyen kezelhető, sok gyógyszer elfér bennük, így a raktározás szinte nem is szükséges. A gyógyszer expedíciót jelentősen megkönnyíti a tágas tér és a fiókok közelsége. A tárafelület is igen nagy, kényelmesen elférnek rajta a receptek, a kikészített gyógyszerek és a számítógép is. Ez a nagy felület kellő távolságot biztosít a betegtől, ezért nincs üvegfelülettel való elválasztás, így a kontaktus közvetlenebb. A világítás spotlámpákkal oldottuk meg, így kellő mennyiségű fény jut külső megvilágítás hiányában is a táraasztalra és a polcrendszerre. A légkondícionálás a bejárat felett lett közvetlenül elhelyezve, amely pillanatok alatt a megfelelő hőmérsékletre tudja hűteni az officinát. A hűvösebb időszakokban mind a dolgozók, mind a betegek komfortérzetét a beépített padlófűtés fokozza a hagyományos radiátoros megoldások mellett.

Az officinához szervesen kapcsolódik a külön helységben elhelyezkedő vényező-laboratórium. A helység tágas, világos, mennyezetig csempézett. Középen helyezkedik el a két munkahelyes táraasztal, végén forgókoronggal. A képen látható tárasztal mögött történik a laborálás, a jobb sarokban lévő kézmosó mellett pedig asztalfelület van kialakítva a gyógyszerbevizsgáláshoz. Minden alapanyag és eszköz a zárt szekrényekben található, így a munkát megkönnyíti ezek közelsége. A hűvös helység innen nyílik közvetlenül. A gyógyszert a gazdasági bejáraton keresztül tudják beszállítani, ahol egészen a külső lépcsőházig tud beállni a szállítmányozó. Itt a gyógyszer a zárt helységű átvevőbe kerül, ahonnan egyrészt a raktárként szolgáló polcokra kerül, másrészt egyből az officinai polcrendszerbe. A külső lépcsőházban csigalépcsőn lehet feljutni a felső szintre, ahol a következő helységek találhatóak: konyha, öltöző, fürdőszoba, tárgyaló-oktatóhelység, ügyeletes szoba. A dolgozók is a külső lépcsőházon keresztül jutnak be a patika helységeibe, így nem kell a betegeken keresztül közlekedniük. Az officinából közvetlenül nyílik az iroda, amelynek külön külső bejárata van, amely egyben az ügyeletes kiadó is. Az iroda (12 m2) több funkciót is ellát: ügyeleti szolgálat, bizalmas beszélgetés betegekkel, részletesebb eü.-i felvilágítás, tárgyalás orvosokkal, patikalátogatókkal, gyógyszerrendelés, adminisztráció A munkát a NOVODATA számítógép rendszer koordinálja, a rendelés telefonokon, faxon és modemen keresztül történik. A patika rendelkezik Internet hozzáféréssel is szélessávú ISDN vonalon keresztül. Már ezalatt a rövid idő alatt is (6 hónap) bebizonyosodott, hogy a funkcionális kapcsolat az egységek között ideális, és beváltotta a hozzá fűzött szakmai reményeket.

IV. A gyógyszertár tevékenysége – gyógyszertári adatok

A fejlődésnek egy módja volt: nagyobb beruházással korszerűbb, minden igényt kielégítő gyógyszertárat hozzunk létre. A György Patika forgalma a 10 év alatt dinamikusan fejlődött. A forgalmi növekedéssel sajnos nincs arányban a gazdasági növekedésünk. Bízunk benne, hogy a családi vállalkozássá válás anyagi terhei megtérülnek az Európai Unióhoz való csatlakozással. Balatonalmádi nyaralóhely adottságából következően a nyári hónapokban a forgalom mintegy 30 %-kal nő. A megnőtt gyógyszerigényt napi 3-4 -szeri szállítással megoldott. A nagykereskedők (Hungaropharma, Phönix, Medimpex) szállítási gyakorisága lehetővé teszi, hogy csak a szükséges minimális gyógyszerkészletet tartsunk a patikában. Odafigyelést igényel mind a rendelésnél, mind az expediálásnál a nyári időszak változatos receptúrája, amikor az ország minden részéből érkeznek betegek.

Gyógyszertár adatai

Balatonalmádi állandó lakossága 9000 fő körül van, amely nyáron a nyaralókkal együtt elérheti a 30.000 főt is. A gyógyszertár működési körzete Balatonalmádi centruma.
Telephelye: 8220 Balatonalmádi Baross G. u. 25.
Telefon/fax: (06–88) 593–970, 593-971
E-mail: gyorgy@sednet.hu
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek 7:30 – 18:00
Szombat 8:00 – 13:00
Vasárnap zárva
Ügyelet: Szeptember 1. – Május 31. minden hónap 15.-től
18 – 21 óráig
Június 15. – Augusztus 31. minden hónap 15.-től
A nyitvatartási időn kívül

Gyógyszertár tevékenysége

A nem támogatott gyógyszerek és a magisztrális készítmények a forgalom 25 %-át teszik ki összesen. A magisztrális forgalom önmagában mintegy 2,5% , ebből a munkadíj 0,9%. Az egyéb termékek (gyógytermékek, kozmetikumok, babaápolás stb…) aránya 5% körül van, annak ellenére, hogy marketingjük ugyanolyan szintű, mint bármely nagyobb városban. Viszonylag alacsony, 11 % a közgyógy forgalom; állatgyógyászati forgalom alig fordul elő. A homeopátiás részleget szeretnénk a közeljövőben felfuttatni, a betegek körében jobban megismertetni ezt a gyógymódot.

V. Összefoglalás – Ars Poetikánk

Arra törekszünk, hogy a György Patika színfoltja legyen városunknak, reprezentálja a gyógyszerészetet, és egyaránt jelentősen járuljon hozzá a város és a szakma image-nek kialakításában. Személyes ismeretségünk alapján tovább kívánjuk erősíteni a már jól kiépített egészségügyi dolgozókkal való együttműködést. 2005–ig akkreditált gyógyszertárunkban tovább kívánjuk fogadni egyetemeink hallgatóit és rezidenseit. A gyógyszertár hosszabb távú tervei között szerepel az épület egészségügyi centrummá való fejlesztése. Igyekszünk a gyógyszerészi gondozás fogalomkörét megvalósítani a gyakorlatban, kiemelten a prevencióval foglalkozva. A betegek 10 éves bizalmát élvezve, reméljük kialakulóban van egy gyógyszerész családi dinasztia.

VI. Mellékletek

A György Patika hivatalos átadóján (balról jobbra): Dr. Kerényi László polgármester, Antal Csaba Megyei Tisztifőgyógyszerész, Dr. György László, Dr. György Lászlóné tulajdonosok, Dr. Mikola István Egészségügyi Miniszter

A patika dolgozói.

^^^
A http://www.gydsz.hu a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezetének hivatalos lapja.
Szerkesztő: Madarász Lászlóné | Technikai szerkesztő: Madarász Péter
Tel:+36 1 3740540 | Fax:+36 1 3740541 | e-mail: gydsz@t-online.hu
1051 Budapest Nádor utca 32.
 
Tesztelve: InternetExplorer 5.5 és Netscape 6.0